2014. június 24., kedd

Ínyenc vacsora - Fekete Borpince







Úgy kezdődött, hogy az egyik mámorítóan édes bornap után, már nem emlékszem rá pontosan milyen módon, megtudtam, hogy a Fekete Borpince ínyenc vacsorák megterezésére és kivitelezésére kéri fel a sütiverseny helyezettjeit. Izgalmas kihívásnak tűnt a dolog, és én eleinte azt gondoltam, hogy valamiféle csapatmunka lesz majd egy-egy vacsora megalkotása, hiszen mind amatőrök vagyunk, egy gourmet menü megalkotása pedig komoly kihívás. Telt az idő, nem érkezett hír, majd láttam, hogy az első vacsora megálmodója és prezentálója Bechtel Helga (Hekvanc) lesz. Ezzel megdőlt az elmélet a csapatmunkára vonatkozóan. 
Még az első (tavaszi) vacsora előtt üzenetet kaptam, hogy egy késő őszi vacsorát elvállalnék-e. Elég gyorsan rábólintottam. Főleg a lelkesedés és az alkotási bizonyítási vágy vezérelt. Azután rá kellett ébrednem, hogy elképzelésem sincsen arról, hogyan kellene egy ilyen jellegű programot lebonyolítani. A pincénél mi az, ami rendelkezésre áll a sütés-főzés lebonyolításához. Itt éreztem először igazi megkönnyebbülést a tekintetben, hogy nem én leszek az első, aki beugrik a mély vízbe. 
Gyorsan be is jelentkeztem a tavaszi vacsorára, első gondolatként, hogy lássam, tapasztaljam, hogyan is kellene ezt megoldani. Második gondolatként már nem csak ez ego működött, hanem a kíváncsiság is, és szerettem volna megkóstolni Helga alkotásait. Nem bántam meg, mert pazar lakomában volt részem.
Nem sokkal a tavaszi/húsvéti sütiverseny előtt Horváth Tibortól (FeketeBorpince) érkezett az újabb hír, és módosítás, az őszi főzőcske helyett vállalnám-e a nyári vacsorát. Most már nem mondtam olyan gyorsan igent a dologra. Egyrészt az őszi menü már majdnem teljesen formát öltött a gondolataimban, másrészt a felkészülési idő jelentősen lecsökkent. Aludtam rá egy párat, és végül igent mondtam.
A menü kialakításának, és az alapanyagok beszerzésének hosszadalmas részleteivel már nem untatok senki. Úgyis mindenki a végeredményről szeretne olvasni, én pedig már így is eléggé kimerítően beszámoltam az előzményekről.
Eljött a rettegett várva várt nap.
Két napos előkészület, majd a szombati egész napos sütögetés után három ládányi finomsággal és díszítéssel az autóban elindultunk Iván völgybe.




Az időjárás remek, a kilátás csodálatos, mint mindig. Kint kezdjük a vacsorát. Terítés, tálalás, csinosítgatás, részemről izgalom, aggodalom. Vajon Ízleni fog mindenkinek? Persze igyekeztem kisimultnak látszani. Nem tudom mennyire sikerült.
A vendégeket kétféle - rozmaringos és fokhagymás-parmezános - grissini várta kétféle mártogatóssal. Szintén fokhagymás-parmezános, és guacamole.







A borok tekintetében nem az én élménybeszámolóm a mérvadó, de ha emlékezetem nem csal, akkor 2011-es és 2013-az fehér kadarkát és 2013-as rose-t kóstoltunk a fogadóételek mellé. Minden szépen fogyott, csúszott. A vendégeknek ízlett a bor, ízlett az étel. Nem is nagyon akartak még tovább lépni az ételsorban. Kellemesen elbeszélgettek, élvezték a pazar kilátást. Én kicsit még mindig izgultam.
Sorra került az eperleves, ami bodzával és vaníliával készült - sajnos fényképpel nem. Kissé részegessé tettük még egy kevés frissen hozzáadott 2013-as évjáratú fehér kadarkával, ami szintén a bodzás vonalat erősítette. A vendégek elmondása szerint egy kicsit édesebb volt a kelleténél, de a mentalevél és az eper koncentrátum jelleg megfelelően ellenpontozta a cukor túltengését. 
Én gyorsan eldobtam a kanalamat, és indultam a konyhába elkészíteni az előételt. A menükártyán Benedict tojás szerepelt. A toast helyett én a nagymamám receptje alapján készítettem pogácsát a tojás alapjának. Füstölt házi sonka került rá feltétként, majd a buggyantott tojás, ami az egyetlen technológiai kihívást jelentette, mivel egy teljesen ismeretlen konyhában kellett elkészítenem. Többé-kevésbé sikerült. A kevésbé sikerülteken (a sárgája a pogácsára helyezés közben kifolyt) Á és én pusztítottuk el. A halom tetejére pedig hollandi mártás került, némi aprított snidlinges díszítéssel. A hollandi mártás Á új kedvence, tehát a hűtőben mindig kell tartanom egy kisebb adagot, ha egy szendvics tetejére megkívánná. (Jobb, mint a bolti majonéz.)


   




A kedves vendégeink kérésére a vacsora menetében egy kisebb szünet állt be az előétel után, mert távolról érkezettekként meg szerették volna csodálnia kilátás a birtok több pontjáról is. Mivel a naplemente ekkorra már igencsak közelinek tűnt, vállaltam a halacska kihűlésének kockázatát, hogy tényleg láthassanak is valamit. Addig elkészítettem a  salátát, és felszeleteltem a frittatat. Mire folytatni tudtuk az ételsor elpusztításának kemény feladatát, már nem igazán voltak alkalmasak a fényviszonyok a fényképezéshez, ezért előre is elnézést a képekért. 
A kisebb méretű (1,5-1,8 kg) süllőket komoly kihívás volt áthelyezni a tálakra. Két kéz kevésnek bizonyult a probléma megoldásához, de Tibor készségesen segített, majd gyorsan minőségellenőri feladatokat is ellátva megnyugtatott, hogy a hal fűszerezése jól sikerült. A süllők hasába spenótos, fokhagymás házi sonka darabokkal gazdagított tejföl került, kívülről is ezzel a szafttal kentem meg őket, majd mintegy 24 órányi pácolódás után alufólia tasakban megsütöttem őket.






Kedves vendégeink csak némi plusz tölteléket szerettek volna még a halhoz, én némi sót tettem volna még rá. A süllőhöz feltálalt hideg chardonnay tette fel a koronát a főételre. Egyszerűen tökéletes volt a bor és az étel összhangja. A frittata remekül sikerült, jól mutattak benn a vékonyra szelt színes zöldségcsíkok.



A főétel elfogyasztása után a társaság meglátogatta a pincét, ahol még néhány rejtett borospalackot kinyitottak, végigkóstoltak, én pedig a desszert előkészítéséhez láttam hozzá. 
Aki nem jött el, annak most elárulom, hogy a meglepetés nem volt más, mint a meghírdetett habcsók helyébe elkészített sárgabarackos kardamomos csokiganache-sal töltött macaron, az ízben hozzá hangolt semifreddoval, és sárgabarackkal. A barackokat néhány órával korábban szedtem D-vel a szüleink kertjében.


 



A jó előre nagy  gonddal elkészített borgyöngyök feltálalásáról annyira megfeledkeztem, hogy csak másnap délelőtt jutott eszembe, hogy a konyha polcán maradtak a számukra gondosan előkészített dobozkában. Remélem, Tibor, megtaláltátok, és fel is használtátok a gyöngyöket, ha már én ilyen feledékeny lettem az este végére. Mentségemre legyen mondva, hogy az este hosszúra nyúlt, a borok pedig könnyen fogytak.
Én remekül éreztem magam, és tisztességesen elfáradtam. Köszönöm a lehetőséget a Fekete Borpincének.















2014. június 16., hétfő

Cseresznyeleves

H imádja a leveseket, de legjobban a gyümölcslevesek ízlenek neki. Bármilyen gyümölcs jöhet. Reggelire, ebédre, és még tegnap vacsorára is gyümölcslevest kért. Ez most a cseresznyeszezon, így jön Mickó mama cseresznyelevese.






Hozzávalók:

  • 250 g cseresznye
  • 3 db tojás
  • 1 rúd vanília
  • 1 citrom
  • cukor ízlés szerint


Elkészítése:
  1. A cseresznyét megmosom, kimagozom.
  2. Felteszem főni a vaníliával, és a meghámozott, felszeletelt citrommal.
  3. A tojásokat cukorral kikeverem.
  4. Amikor a leves már 5-6 perce forr, elzárom alatta a tűzhelyet.
  5. A meleg levest elkezdem apránként, a kikevert tojásokhoz adagolni folyamatos kevergetés közben.
  6. Amikor a leves 1/3-át átmertem, a tojásos keveréket beleöntöm a levesbe.
  7. Kihűtöm, hidegen tálalom.





2014. június 10., kedd

Spenótos újkrumpli

Csütörtökön otthon voltam, mivel H beteg volt, Á elutazott, anya pedig a legfiatalabb unokáját szeretgette a messzi nagyfaluban. Így miután Z-t elvittük a gyermekmegőrző intézménybe (ovi), H-val tettünk egy bevásárló sétát a városban. Ő futóbringával, én gyalog. Jó kis kört csináltunk útba ejtve egy jó kis zöldségest, és a kedvenc hentesünket is. Az utóbbi helyen úgy néz ki sikerrel jártunk a halbeszerzés küldetésében is. De erről majd később. Szóval vettünk csirkemellet, újkrumplit, H letesztelte a sárgabarackot, és vettünk még gyönyörű apró szemű, sötétbordó epreket is. Ezen utóbbiak sorsáról a következő bejegyzésben. Szóval ennyi kalandozás után hazajöttünk, leszüreteltük a bébi spenótot, és ebédet készítettünk.




Hozzávalók sült csirkemell:
  • egy kicsontozott csirkemell
  • 4 kakukkfű ágacska
  • 1 fej új fokhagyma
  • bio húsleveskocka
  • törött paprika
Elkészítése:
  1. A leveskockát feloldom meleg vízben
  2. A húst megszórom a törött paprikával, kakukkfűvel
  3. A fokhagyma tetejét levágom, vágott felével lefelé  a serpenyőbe teszem.
  4. Az összes hozzávalót serpenyőbe teszem, lefedem
  5. A folyadék forrásától számított 20-25 perc alatt elkészítem, utolsó 5-6 perc fedő nélkül.
Hozzávalók spenótos újkrumpli:
  • 25-30 dkg apró szemű újburgonya
  • 2 marék bébi spenót
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • só
  • vaj
Elkészítése:
  1. A megmosott újkrumplikat sós vízben megfőzöm.
  2. A krumplikat feldarabolom
  3. Vajon megpirítom a burgonyákat az összenyomott fokhagymával
  4. Amikor a burgonya színt kapott, rádobom a spenótot, megfonnyasztom.









H imádta, a spenót kivételével. "A zöldet nem kérem!"

2014. június 1., vasárnap

Málnás puffancs Á névnapján

Az irodai névnapra készült még némi puffancs is. Már feltétlenül ki kellett próbálnom a mini muffin sütőmet, amit vagy egy hónapja vettem, de eddig csak porosodott. Mindig valami más süti került sorra. Most gyorsan két alkalommal is sütöttem benne, mert Z óvodai kirándulása is olyan alkalomnak tűnt, amire a kis méretű, nem utólag szeletelős, csomagolt, gyorsan elkészíthető sütemény lesz a jó választás. A második adag is elfogyott az utolsó morzsáig.





Hozzávalók:
  • 100 g fehérliszt
  • 50 g tk rozsliszt
  • 100 g cukor
  • 150 g puha vaj
  • 50 g zabpehely
  • 2 tojás
  • 150 g bogyós gyümölcs /nekem most málna/
  • 1 cs sütőpor
Elkészítése:
  1. A sütőt előmelegítem 180°C-ra, a muffintepsit kibélelem sütőpapírral
  2. A hozzávalókat a gyümölcs kivételével összekeverem
  3. A tésztát kiadagolom, a gyümölcsöt a tetejére teszem.
  4. 15-20 perc












2014. május 29., csütörtök

Á névnapi falatkái

Kicsit megint összecsaptak a fejem fölött azok a bizonyos hullámok, így nem sok időm maradt újabb bejegyzések írására. Kedden azonban a szokásos reggeli telefon arról, hogy Á sikeresen leszállította a szaporulatot a megőrzőkbe, és a gyermekek jókedvűen mentek játszani, én pedig beérhettem időben az irodába, egy kicsit más fordulatot vett. A helyzetjelentés után Á megkérdezte, hogy holnapra tudnék-e némi finomságot gyártani 13-15 fő részére. Egy kicsit gondolkodóba estem, miért is szeretne az én egyetlenem hirtelen elemózsiát vinni a munkatársainak, de azért viszonylag gyorsan kapcsoltam: névnapja lesz. Hirtelen felindulásból igent mondtam. Nem igazán számoltam azzal, hogy egyéb betervezett elfoglaltságaim is vannak már egész héten a délutánokra, a bal kezem éppen nem a legjobban funkcionál, én pedig nem bírom ki, hogy bedagasszak egy dupla adag pogácsát és kész. 
Azért sikerült megoldani a feladatot, bár a vége már szerda reggelre maradt, mert semmi kedvem nem volt este tíz után még krémet készíteni, és muffint sütni.

Rozmaringos ropogós


Hozzávalók:
  • 500 g fehérliszt
  • 300 ml langyos víz
  • 2 tk só
  • 1 kk cukor
  • 2 ek olaj
  • 20 g élesztő
  • 1 marék rozmaringlevél összevágva
Elkészítése:
  1. A hozzávalókból ruganyos tésztát dagasztok
  2. Hagyom a duplájára kelni.
  3. Kinyújtom a tésztát 5-6 mm vastagságúra
  4. 10 cm hosszú és 6-8 mm széles csíkokat vágok
  5. Sütőpapírral bélelt tepsire, vagy sütőlapra teszem
  6. 175°C 10-12 perc.













2014. május 17., szombat

Új szülők desszertje

Megszületett Az első unokahúgom. Még kórházban vannak, de este van lehetőség az apukáknak bemenni fürdetésre. Ismerkednek egymással. Eddig semmit sem készítettem D-nek, mert egyfolytában rohantam valamiért. Ez most a fürdetéshez a szülői nasi. Gyönyörű a kiscsaj, köszönöm az első fürdetést.


Hozzávalók:
  • 2 db édes kifli összeszeletelve
  • 1 tojás
  • 10 ml tej
  • 60 g fehércsokoládé
  • 100 g eper
  • egy marék szeletelt mandula
Elkészítése:

  1. A kifliket egy kis méretű tűzálló tálba teszem
  2. A csokoládét összevágom és a kiflikre szórom, az eperrel is így teszek
  3. A tojást kikeverem a tejjel és a kiflikre öntöm, hogy lehetőleg mindenhova jusson
  4. Megszórom szeletelt mandulával
  5. 15 perc 180°C












A visszajelzés szerint finom lett.

2014. május 4., vasárnap

Anyák napjára!

Most nincs hosszas írogatás, mert sietnem kell, hogy a lányok még fel is öltözzenek rendesen, mielőtt indulunk.



Hozzávalók:
  • 750 g mascarpone
  • 200 ml tejszín
  • 3-4 ek barnacukor
  • 300 g kalács vagy keksz
  • 2 ek szamócalikőr
  • 200 g meggy
  • 300 g eper
Elkészítése:
  1. A kalácsot felszeletelem, és egy rétegben egy átlátszó tál aljára teszem
  2. A mascarponet a cukorral, tejszínnel és likőrrel alaposan kikeverem
  3. A kalácsra teszek egy réteg gyümölcsöt, majd egy réteg krémet.
  4. Megint kalács, gyümölcs, krém.
  5. A legszebb gyümölcsökkel díszítem.
  6. gyorsan fotózok, és megírom a bejegyzést.