Úgy kezdődött, hogy az egyik mámorítóan édes bornap után, már nem emlékszem rá pontosan milyen módon, megtudtam, hogy a Fekete Borpince ínyenc vacsorák megterezésére és kivitelezésére kéri fel a sütiverseny helyezettjeit. Izgalmas kihívásnak tűnt a dolog, és én eleinte azt gondoltam, hogy valamiféle csapatmunka lesz majd egy-egy vacsora megalkotása, hiszen mind amatőrök vagyunk, egy gourmet menü megalkotása pedig komoly kihívás. Telt az idő, nem érkezett hír, majd láttam, hogy az első vacsora megálmodója és prezentálója Bechtel Helga (Hekvanc) lesz. Ezzel megdőlt az elmélet a csapatmunkára vonatkozóan.
Még az első (tavaszi) vacsora előtt üzenetet kaptam, hogy egy késő őszi vacsorát elvállalnék-e. Elég gyorsan rábólintottam. Főleg a lelkesedés és az alkotási bizonyítási vágy vezérelt. Azután rá kellett ébrednem, hogy elképzelésem sincsen arról, hogyan kellene egy ilyen jellegű programot lebonyolítani. A pincénél mi az, ami rendelkezésre áll a sütés-főzés lebonyolításához. Itt éreztem először igazi megkönnyebbülést a tekintetben, hogy nem én leszek az első, aki beugrik a mély vízbe.
Gyorsan be is jelentkeztem a tavaszi vacsorára, első gondolatként, hogy lássam, tapasztaljam, hogyan is kellene ezt megoldani. Második gondolatként már nem csak ez ego működött, hanem a kíváncsiság is, és szerettem volna megkóstolni Helga alkotásait. Nem bántam meg, mert pazar lakomában volt részem.
Nem sokkal a tavaszi/húsvéti sütiverseny előtt Horváth Tibortól (FeketeBorpince) érkezett az újabb hír, és módosítás, az őszi főzőcske helyett vállalnám-e a nyári vacsorát. Most már nem mondtam olyan gyorsan igent a dologra. Egyrészt az őszi menü már majdnem teljesen formát öltött a gondolataimban, másrészt a felkészülési idő jelentősen lecsökkent. Aludtam rá egy párat, és végül igent mondtam.
A menü kialakításának, és az alapanyagok beszerzésének hosszadalmas részleteivel már nem untatok senki. Úgyis mindenki a végeredményről szeretne olvasni, én pedig már így is eléggé kimerítően beszámoltam az előzményekről.
Eljött a rettegett várva várt nap.
Két napos előkészület, majd a szombati egész napos sütögetés után három ládányi finomsággal és díszítéssel az autóban elindultunk Iván völgybe.
Az időjárás remek, a kilátás csodálatos, mint mindig. Kint kezdjük a vacsorát. Terítés, tálalás, csinosítgatás, részemről izgalom, aggodalom. Vajon Ízleni fog mindenkinek? Persze igyekeztem kisimultnak látszani. Nem tudom mennyire sikerült.
A vendégeket kétféle - rozmaringos és fokhagymás-parmezános - grissini várta kétféle mártogatóssal. Szintén fokhagymás-parmezános, és guacamole.
A borok tekintetében nem az én élménybeszámolóm a mérvadó, de ha emlékezetem nem csal, akkor 2011-es és 2013-az fehér kadarkát és 2013-as rose-t kóstoltunk a fogadóételek mellé. Minden szépen fogyott, csúszott. A vendégeknek ízlett a bor, ízlett az étel. Nem is nagyon akartak még tovább lépni az ételsorban. Kellemesen elbeszélgettek, élvezték a pazar kilátást. Én kicsit még mindig izgultam.
Sorra került az eperleves, ami bodzával és vaníliával készült - sajnos fényképpel nem. Kissé részegessé tettük még egy kevés frissen hozzáadott 2013-as évjáratú fehér kadarkával, ami szintén a bodzás vonalat erősítette. A vendégek elmondása szerint egy kicsit édesebb volt a kelleténél, de a mentalevél és az eper koncentrátum jelleg megfelelően ellenpontozta a cukor túltengését.
Én gyorsan eldobtam a kanalamat, és indultam a konyhába elkészíteni az előételt. A menükártyán Benedict tojás szerepelt. A toast helyett én a nagymamám receptje alapján készítettem pogácsát a tojás alapjának. Füstölt házi sonka került rá feltétként, majd a buggyantott tojás, ami az egyetlen technológiai kihívást jelentette, mivel egy teljesen ismeretlen konyhában kellett elkészítenem. Többé-kevésbé sikerült. A kevésbé sikerülteken (a sárgája a pogácsára helyezés közben kifolyt) Á és én pusztítottuk el. A halom tetejére pedig hollandi mártás került, némi aprított snidlinges díszítéssel. A hollandi mártás Á új kedvence, tehát a hűtőben mindig kell tartanom egy kisebb adagot, ha egy szendvics tetejére megkívánná. (Jobb, mint a bolti majonéz.)
A kedves vendégeink kérésére a vacsora menetében egy kisebb szünet állt be az előétel után, mert távolról érkezettekként meg szerették volna csodálnia kilátás a birtok több pontjáról is. Mivel a naplemente ekkorra már igencsak közelinek tűnt, vállaltam a halacska kihűlésének kockázatát, hogy tényleg láthassanak is valamit. Addig elkészítettem a salátát, és felszeleteltem a frittatat. Mire folytatni tudtuk az ételsor elpusztításának kemény feladatát, már nem igazán voltak alkalmasak a fényviszonyok a fényképezéshez, ezért előre is elnézést a képekért.
A kisebb méretű (1,5-1,8 kg) süllőket komoly kihívás volt áthelyezni a tálakra. Két kéz kevésnek bizonyult a probléma megoldásához, de Tibor készségesen segített, majd gyorsan minőségellenőri feladatokat is ellátva megnyugtatott, hogy a hal fűszerezése jól sikerült. A süllők hasába spenótos, fokhagymás házi sonka darabokkal gazdagított tejföl került, kívülről is ezzel a szafttal kentem meg őket, majd mintegy 24 órányi pácolódás után alufólia tasakban megsütöttem őket.
Kedves vendégeink csak némi plusz tölteléket szerettek volna még a halhoz, én némi sót tettem volna még rá. A süllőhöz feltálalt hideg chardonnay tette fel a koronát a főételre. Egyszerűen tökéletes volt a bor és az étel összhangja. A frittata remekül sikerült, jól mutattak benn a vékonyra szelt színes zöldségcsíkok.
A főétel elfogyasztása után a társaság meglátogatta a pincét, ahol még néhány rejtett borospalackot kinyitottak, végigkóstoltak, én pedig a desszert előkészítéséhez láttam hozzá.
Aki nem jött el, annak most elárulom, hogy a meglepetés nem volt más, mint a meghírdetett habcsók helyébe elkészített sárgabarackos kardamomos csokiganache-sal töltött macaron, az ízben hozzá hangolt semifreddoval, és sárgabarackkal. A barackokat néhány órával korábban szedtem D-vel a szüleink kertjében.
A jó előre nagy gonddal elkészített borgyöngyök feltálalásáról annyira megfeledkeztem, hogy csak másnap délelőtt jutott eszembe, hogy a konyha polcán maradtak a számukra gondosan előkészített dobozkában. Remélem, Tibor, megtaláltátok, és fel is használtátok a gyöngyöket, ha már én ilyen feledékeny lettem az este végére. Mentségemre legyen mondva, hogy az este hosszúra nyúlt, a borok pedig könnyen fogytak.
Én remekül éreztem magam, és tisztességesen elfáradtam. Köszönöm a lehetőséget a Fekete Borpincének.
