Harmadszor ért az a megtiszteltetés, hogy felkért Fekete Borpince, hogy ínyenc vacsorát készítsek a boraikkal. Most Advent idején különösen alaposan igyekeztem felkészülni, hogy semmi se jöhessen közbe, amennyire csak lehetséges minden jól sikerüljön.
Hetekkel korábban összeállítottam a menüt, és Horváth Tibor segítségével hozzá igazítottunk egy borsort is. Persze most is voltak apró módosítások. A megbeszélt borok közül volt, amelyik olyan népszerű a pincénél, hogy a vacsorához már nem maradt elegendő mennyiségű belőle, így az egyik fogást kicsit újra kellett gondolni. Nem árulom el, melyiket. A vendégek létszáma is módosult még az utolsónak számító pillanatban (szerda este) is. Ekkor éppen a vacsorához szükséges bevásárlást végeztem. Csörgött a telefonom, és Tibor közölte, hogy még heten csatlakoznak a szombat esti rendezvényhez. Kicsit módosítottam a mennyiségeket.
Az előkészületeket pénteken kezdtem meg a cérme bruleé első három adagjával. Ez 8-8-8 kis tálkányi mennyiséget jelent. Ekkor azonban még nem vettem számításba, hogy a szuperselymes vaníliakrém mekkora csáberőt jelen a családom tagjaira. Komolyan vették, hogy itt nekik tesztelni kell! Az lett a vége, hogy negyedik adagot is ellett készítenem.
Pénteken főztem meg a marharagut is, mert sokkal jobb, érettebb lesz az íze, ha hagyjuk állni egy napot. És a kacsamáj pástétomnak is szüksége volt némi időre, hogy kidermedjen.
De lépjünk a szombati napra. Otthon csúcsra járattam a konyha teljes felszerelését, így minden időben elkészült, és még mi is kiértünk a pincébe, hogy a vendégek érkezésére díszbe öltöztessük az asztalokat (ez Madarász Tímea érdeme, aki az Alkot-Lak lelkes tulajdonosa, és most már második alkalommal a terítékek és asztalok feldíszítője. Köszönöm a sok segítséget.)
Gyorsan az asztalokra tettük a pogácsákat, és a kétféle előételt kitálaltuk a kistányérokra. Éppen csak végeztünk, amikor megérkeztek az első vendégek, majd rövidesen a többiek is.
Én még egy kicsit izgultam volna magamban, de Tibor nem hagyott időt az önmarcangolásra; köszöntötte a vendégeinket, és nekem is átadta a szót. Na, ettől tartottam a legjobban. Írásban még úgy ahogy kifejezem magam, beszélgetni az idők végezetéig tudok, de kiállni 20-25 ember elé, és valamit mondani magamról és az általam készített ételekről, na ez már nem a kedvenc elfoglaltságom. A mostani alkalommal kicsit felkészültebb voltam, mint korábban. D. rámparancsolt, hogy írjam le, amit mondani szeretnék, készüljek fel egy kicsit jobban. Igaza volt. Most összeszedettebb voltam, mint korábban. Talán sikerült egy kicsit fel is építenem a mondandómat, bár azt hiszem eléggé csapongó a stíluson írásban is.
A vendégváró pogácsa, és a beszédek után cézár saláta nyitotta a sort. Nevezhetjük vega előételnek is, mert a parmezán és a fürjtojás kivételével minden hozzávalója növényi eredetű.
Ezt követte a borban pácolt kacsamáj pástétom. Ennek tálalásával kicsit meggyűlt a bajom, de a végén sikerült elég jól megoldanom a problémát. Az ízével azt hiszem nem lehetett nagy baj, mert nem igazán maradt semmi a tányérokon. (Az ellenvéleménynek természetesen helyet adok a kommentek között)
A főétel a számomra oly kedves burgundi marharagu (Á, a kedvenc vacsorafotósom most is kicsit elmaradt egy fogással), most éppen puliszkával. Annyit kell tudni, hogy ugyan nem nagyon jellemző rám az ilyen kísérletezés, de ez volt életem első puliszkája. Na jó a második. Készítettem előző nap egy próba adagot. Az nem sikerült valami fényesen. Kicsit nyers maradt és nem volt eléggé ízletes sem, így élesben mér kicsit többet kóstolgattam, hogy tényleg jól sikerüljön.
A főétel után kaptam egy kis időt, hogy a desszertet megfelelően előkészíthessem. Nem volt elég az idő. De azért a kellő mennyiségben elfogyasztott kiváló borok már megtették a hatásukat és a jókedvű vendégek nem bánták, hogy néhányuknak egy kicsit még várni kellett a gyermekeim által hőn szeretett créme brulée-re. Ebből sem hagytak meg túl sokat. Bár el kell ismernem, hogy a mellé választott cabernet nem volt tökéletes összhangban a vaníliakrémmel. Majd legközelebb.
Az előkészületeket pénteken kezdtem meg a cérme bruleé első három adagjával. Ez 8-8-8 kis tálkányi mennyiséget jelent. Ekkor azonban még nem vettem számításba, hogy a szuperselymes vaníliakrém mekkora csáberőt jelen a családom tagjaira. Komolyan vették, hogy itt nekik tesztelni kell! Az lett a vége, hogy negyedik adagot is ellett készítenem.
Pénteken főztem meg a marharagut is, mert sokkal jobb, érettebb lesz az íze, ha hagyjuk állni egy napot. És a kacsamáj pástétomnak is szüksége volt némi időre, hogy kidermedjen.
De lépjünk a szombati napra. Otthon csúcsra járattam a konyha teljes felszerelését, így minden időben elkészült, és még mi is kiértünk a pincébe, hogy a vendégek érkezésére díszbe öltöztessük az asztalokat (ez Madarász Tímea érdeme, aki az Alkot-Lak lelkes tulajdonosa, és most már második alkalommal a terítékek és asztalok feldíszítője. Köszönöm a sok segítséget.)
Gyorsan az asztalokra tettük a pogácsákat, és a kétféle előételt kitálaltuk a kistányérokra. Éppen csak végeztünk, amikor megérkeztek az első vendégek, majd rövidesen a többiek is.
Én még egy kicsit izgultam volna magamban, de Tibor nem hagyott időt az önmarcangolásra; köszöntötte a vendégeinket, és nekem is átadta a szót. Na, ettől tartottam a legjobban. Írásban még úgy ahogy kifejezem magam, beszélgetni az idők végezetéig tudok, de kiállni 20-25 ember elé, és valamit mondani magamról és az általam készített ételekről, na ez már nem a kedvenc elfoglaltságom. A mostani alkalommal kicsit felkészültebb voltam, mint korábban. D. rámparancsolt, hogy írjam le, amit mondani szeretnék, készüljek fel egy kicsit jobban. Igaza volt. Most összeszedettebb voltam, mint korábban. Talán sikerült egy kicsit fel is építenem a mondandómat, bár azt hiszem eléggé csapongó a stíluson írásban is.
A vendégváró pogácsa, és a beszédek után cézár saláta nyitotta a sort. Nevezhetjük vega előételnek is, mert a parmezán és a fürjtojás kivételével minden hozzávalója növényi eredetű.
Ezt követte a borban pácolt kacsamáj pástétom. Ennek tálalásával kicsit meggyűlt a bajom, de a végén sikerült elég jól megoldanom a problémát. Az ízével azt hiszem nem lehetett nagy baj, mert nem igazán maradt semmi a tányérokon. (Az ellenvéleménynek természetesen helyet adok a kommentek között)
A főétel a számomra oly kedves burgundi marharagu (Á, a kedvenc vacsorafotósom most is kicsit elmaradt egy fogással), most éppen puliszkával. Annyit kell tudni, hogy ugyan nem nagyon jellemző rám az ilyen kísérletezés, de ez volt életem első puliszkája. Na jó a második. Készítettem előző nap egy próba adagot. Az nem sikerült valami fényesen. Kicsit nyers maradt és nem volt eléggé ízletes sem, így élesben mér kicsit többet kóstolgattam, hogy tényleg jól sikerüljön.
A főétel után kaptam egy kis időt, hogy a desszertet megfelelően előkészíthessem. Nem volt elég az idő. De azért a kellő mennyiségben elfogyasztott kiváló borok már megtették a hatásukat és a jókedvű vendégek nem bánták, hogy néhányuknak egy kicsit még várni kellett a gyermekeim által hőn szeretett créme brulée-re. Ebből sem hagytak meg túl sokat. Bár el kell ismernem, hogy a mellé választott cabernet nem volt tökéletes összhangban a vaníliakrémmel. Majd legközelebb.
