2016. január 22., péntek

Gourmet Borvacsora Advent jegyében

Harmadszor ért az a megtiszteltetés, hogy felkért  Fekete Borpince, hogy ínyenc vacsorát készítsek a boraikkal. Most Advent idején különösen alaposan igyekeztem felkészülni, hogy semmi se jöhessen közbe, amennyire csak lehetséges minden jól sikerüljön. 





Hetekkel korábban összeállítottam a menüt, és Horváth Tibor segítségével hozzá igazítottunk egy borsort is. Persze most is voltak apró módosítások. A megbeszélt borok közül volt, amelyik olyan népszerű a pincénél, hogy a vacsorához már nem maradt elegendő mennyiségű belőle, így az egyik fogást kicsit újra kellett gondolni. Nem árulom el, melyiket. A vendégek létszáma is módosult még az utolsónak számító pillanatban (szerda este) is. Ekkor éppen a vacsorához szükséges bevásárlást végeztem. Csörgött a telefonom, és Tibor közölte, hogy még heten csatlakoznak a szombat esti rendezvényhez. Kicsit módosítottam a mennyiségeket.





Az előkészületeket pénteken kezdtem meg a cérme bruleé első három adagjával. Ez 8-8-8 kis tálkányi mennyiséget jelent. Ekkor azonban még nem vettem számításba, hogy a szuperselymes vaníliakrém mekkora csáberőt jelen a családom tagjaira. Komolyan vették, hogy itt nekik tesztelni kell! Az lett a vége, hogy negyedik adagot is ellett készítenem.  
Pénteken főztem meg a marharagut is, mert sokkal jobb, érettebb lesz az íze, ha hagyjuk állni egy napot. És a kacsamáj pástétomnak is szüksége volt némi időre, hogy kidermedjen.





De lépjünk a szombati napra. Otthon csúcsra járattam a konyha teljes felszerelését, így minden időben elkészült, és még mi is kiértünk a pincébe, hogy a vendégek érkezésére díszbe öltöztessük az asztalokat (ez Madarász Tímea érdeme, aki az Alkot-Lak lelkes tulajdonosa, és most már második alkalommal a terítékek és asztalok feldíszítője. Köszönöm a sok segítséget.)




Gyorsan az asztalokra tettük a pogácsákat, és a kétféle előételt kitálaltuk a kistányérokra. Éppen csak végeztünk, amikor megérkeztek az első vendégek, majd rövidesen a többiek is. 





Én még egy kicsit izgultam volna magamban, de Tibor nem hagyott időt az önmarcangolásra; köszöntötte a vendégeinket, és nekem is átadta a szót. Na, ettől tartottam a legjobban. Írásban még úgy ahogy kifejezem magam, beszélgetni az idők végezetéig tudok, de kiállni 20-25 ember elé, és valamit mondani magamról és az általam készített ételekről, na ez már nem a kedvenc elfoglaltságom. A mostani alkalommal kicsit felkészültebb voltam, mint korábban. D. rámparancsolt, hogy írjam le, amit mondani szeretnék, készüljek fel egy kicsit jobban. Igaza volt. Most összeszedettebb voltam, mint korábban. Talán sikerült egy kicsit fel is építenem a mondandómat, bár azt hiszem eléggé csapongó a stíluson írásban is.
A vendégváró pogácsa, és a beszédek után cézár saláta nyitotta a sort. Nevezhetjük vega előételnek is, mert a parmezán és a fürjtojás kivételével minden hozzávalója növényi eredetű.




Ezt követte a borban pácolt kacsamáj pástétom. Ennek tálalásával kicsit meggyűlt a bajom, de a végén sikerült elég jól megoldanom a problémát. Az ízével azt hiszem nem lehetett nagy baj, mert nem igazán maradt semmi a tányérokon. (Az ellenvéleménynek természetesen helyet adok a kommentek között)




A főétel a számomra oly kedves burgundi marharagu (Á, a kedvenc vacsorafotósom most is kicsit elmaradt egy fogással), most éppen puliszkával. Annyit kell tudni, hogy ugyan nem nagyon jellemző rám az ilyen kísérletezés, de ez volt életem első puliszkája. Na jó a második. Készítettem előző nap egy próba adagot. Az nem sikerült valami fényesen. Kicsit nyers maradt és nem volt eléggé ízletes sem, így élesben mér kicsit többet kóstolgattam, hogy tényleg jól sikerüljön.







A főétel után kaptam egy kis időt, hogy a desszertet megfelelően előkészíthessem. Nem volt elég az idő. De azért a kellő mennyiségben elfogyasztott kiváló borok már megtették a hatásukat és a jókedvű vendégek nem bánták, hogy néhányuknak egy kicsit még várni kellett a gyermekeim által hőn szeretett créme brulée-re. Ebből sem hagytak meg túl sokat. Bár el kell ismernem, hogy a mellé választott cabernet nem volt tökéletes összhangban a vaníliakrémmel. Majd legközelebb.









2015. november 24., kedd

Gyömbéres marharagu

Z hétfőn 7 éves lett és ebből az alkalomból családi összejövetelt tartottunk. Voltunk egy páran. Ha jól számoltam, akkor 12 felnőtt és 5 gyermek az, akinek a jólétéről gondoskodnom kellett. A mi családunkban nem egyszerű a nagy közös étkezések menüjének kialakítása, mert nincsen olyan húsféle, amit mindenki szeret. A nagymamám leginkább csak a szárnyasokat eszi meg, abból is lehetőleg azt, amit ő maga nevelt és vágott. Ellenben az édesapám nem szereti a csirkét, mert szerinte túl puha a húsa. Az édesanyám nincs oda a marhahúsért, a húgom a halakkal van rossz viszonyban. És még sorolhatnám. Tehát vagy valakinek keresztbe teszek, vagy rengeteg féle ennivalót készítek, és persze mindegyikből annyit, hogy azon kívül aki nem szereti, mindenki más ehessen belőle. Szép kihívás szokott lenni. 
Idén szerencsére úgy alakult, hogy mindenki szeretett volna részt venni az ünnepi lakoma elkészítésében - és a menü is többé-kevésbé ehető mindenki számára. Így az ebédet a nagyanyó által nevelt és vágott tyúkból, anyukám által elkészített tyúkhúslevessel kezdtük (Á nem szereti), majd a főtthúsból lakomáztunk Á anyukája által készített erdei gyümölcs mártással (ezt talán mindenki szereti). Ezt követte a gyömbéres marharagu krumplipürével és salátával (talán mindenki megkóstolta, na jó nagyanyó biztos nem), a desszert az ünnepelt kérésére epres mascarponés torta, amit kivételesen nem én készítettem el, hanem Á hozta a cukrászdából. Emellé már csak egy kis Éva torta szerénykedett az asztalra, melyet azért nekem kellett megműalkotnom.
Itt a marharagu receptje következik. Kicsit sokáig tart az előkészítés, de utána már nincs munka vele. Le lehet ülni egy kis beszélgetésre, amíg elkészül.







Hozzávalók (4 személyre)
  • 1,25 dkg marha lábszár vagy pofa
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 70 g gyömbér
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 tk kínai ötfűszer keverék
  • 100 g sötétbarna nádcukor
  • 1 tk bors
  • 150 ml szójaszósz
  • 5-6 db napon szárított paradicsom
  • 3 szál szárzeller
  • 300 g sütőtök
  • 700 ml marhahús alaplé
  • olaj, só

Elkészítése:
  1. A felkockázott húst kis adagonként kevés olajon megpirítom. Majd a kész húsokat egy sütőbe rakható ragu készítésére alkamas edénybe teszem
  2. A hagymákat és a gyömbért pépesítem, majd a hús pirítására használt serpenyőben kicsit összerottyantom.
  3. Hozzáadom az ötfűszert, a borsot, szójaszószt és a barnacukrot. Egy percig összefőzöm, és a húsra öntöm.
  4. Beleteszem a paradicsomot, felaprított zellert, sütőtököt.
  5. Az egészet felöntöm az alaplével, amíg elfedi. Összekeverem.
  6. A sütőben 150-175°C-os 3-4 órán át, vagy amíg a hús omlós nem lesz, főzöm.




2015. október 14., szerda

Gesztenyeleves

Ezt a melengető őszi-téli finomságot Á mutatta meg először. Pécsett, egy önkiszolgáló étteremben kóstolta először, én a rumosdió fagylaltra emlékeztette. Akkor még egyetemisták voltunk, és még én sem ártottam bele magam igazán komolyan a gasztronómia rejtelmeibe. Legalább is nem volt még annyira fontos, hogy milyenek az alapanyagok. Egy alkalommal én is megkóstoltam, és valóban finom volt. Ott hidegen tálalták, és szerintem pudingporral sűrítették. Azóta kitaláltam, hogyan készíthetem el én, a saját gesztenyés finomságomat.





Hozzávalók:
  • 1 cs gesztenyepüré (persze készíthetjük frissen főtt, passzírozott gesztenyéből is)
  • 2 tojás
  • 750 ml tej
  • 3 ek rum
  • 1 rúd vanília
  • cukor, vagy tetszőleges édesítőszer ízlés szerint
  • 1 nagy marék mazsola
Elkészítése:
  1. A két tojást kikeverem némi cukorral, majd a tejben a gesztenyével együtt felfőzöm.
  2. Hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát
  3. Ízlés szerint édesítem.
  4. Ki hogyan szereti: hidegen vagy melegen tálalom.





2015. október 1., csütörtök

Paradicsomlé

Még mindig paradicsom, tudom. De ezt muszáj leírnom. Még mindig a nagyszüleim dicsérete, de egyszerűen számomra teljesen felfoghatatlan, honnan van ennyi energiájuk mindenhez. A múlt héten a nagymamám telefonált, hogy a hétvégi jó időnek köszönhetően a paradicsom megemberelte magát, és az őszi időhöz képest rekord termést hozott. Tenni kellene valamit.
 Nekem épp meglehetősen sűrű volt a programom, így nem tudtam a gyerekekkel együtt elmenni hozzájuk a termésért. Nagyanyó ezt a problémát is brillesen megoldotta. Ne is menjek,majd ők (nagyapó 90, nagyanyó 84) leszedik, ledarálják és előfőzik a paradicsomot, nekem csak ízesítenem, és még egyszeri összefőzés után palackoznom kell. Cserébe csak egy hajvágást kérnek a nagyapám részére - ez mondjuk egyébként is megtörténik időről időre, mivel most már évek óta én vágom nagyapám haját. Hiába is tiltakoztam, amit ők elterveztek, az meg is történik.
 Hétfőn negyed hatkor megjelentek az ajtómban. Papa mondta, hogy én a könnyű kosarat vigyem, ne a nehéz fazekat tele az illatozó, sűrű vörös lével. Itt azonban már nem hagytam magam. Mégiscsak eléggé furán veszi ki magát, hogy a már igazán szép korban lévő nagyapámnak hagyom, hogy az egyébként kegyetlenül nagy és nehéz fazekat cipelje.
A munka elvégeztetett, és most már két főzésből összesen 24 palacknyi paradicsomlé várja, hogy spagettiszósz, pizza alap, esetleg chili con carne készüljön belőle.
A nagyszüleim teljesítőképességét pedig soha nem fogom még csak meg sem közelíteni. Imádom őket!!!





Hozzávalók:

  • 2 fő pótolhatatlan nagyszülő
  • 10 kg paradicsom
  • 2 nagy jel vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 nagy marék bazsalikom
  • 4 ek só
Elkészítése
  1. A paradicsomot a nagyszülőkkel paradicsomdarálón átpasszíroztatom
  2. A mag és héj nélküli paradicsomlevet felteszem melegedni.
  3. A hagymákat megpucolom, a vöröshagymát aprítom, a fokhagymát passzírozom, majd a melegedő lébe teszem.
  4. A bazsalikom leveleket megmosom, és a lébe teszem. sózom.
  5. Amikor a habja elforrt, tiszta, lehetőleg sterilizált üvegekbe töltöm. Száraz dunsztban tartom, míg teljesen kihűlnek.

2015. szeptember 15., kedd

Szárított paradicsom

Nemrégiben felhívott a nagymamám, hogy a nem éppen verőfényes nyári idő ellenére is érik a paradicsom, amit kifejezetten nekem ültetett. Ez a ma már mindenki számára ismert szilva paradicsom. Szép mennyiség került a háztartásba. Először azt gondoltam, hogy paradicsomlét készítek belőle, de nem igazán volt kedvem a passzírozáshoz, és a főzögetéshez. Pedig az egész télen át gyűjtögetett paradicsomos üvegeket ki is mosogattattam az elektromos háztartási alkalmazottal. De még így sem tudtam rávenni magam a főzésre. Ellenben nem volt valami nagy meleg, így a sütőt bekapcsolhattam. Így a nagymamám nevelgette gyönyörű, napon érett, ízletes bogyók nem vesztek kárba. Mehettek a sütőbe. 
Néhány nappal később Á és G nálunk kóstolgatták a Sárosdi pince Réka roseját, és mivel G-nek már felajánlottam egy üvegnyi aszalványt, a többit derekasan kóstolgatták. A falatkák az egyszerűségükben voltak - a fiúk állítása szerint - páratlanok. Diós rozsos kenyér, tejföl, és a szárított paradicsom. Ha jól emlékszem Z kedvenc caprese vacsorájának pár falatnyi maradékával egészítették még ki a lakomát.




Hozzávalók (nagy tepsihez):

  • 45-50 db szilvaparadicsom
  • só
  • olivaolaj
Elkészítése:
  1. A paradicsomokat megmosom, szárítom, majd félbe vágom.
  2. A tepsit sütőpapírral kibélelem, és a paradicsomokat vágott felükkel felfelé szorosan egymás mellé a tepsibe teszem. Megszórom sóval.
  3. 75°C-on 4-5 órán át szárítom, amíg a paradicsomok a nedvességtartalmuk nagy részét el nem veszítették.
  4. Amikor kihűlt szorosan egy befőttes üvegbe rakom, majd felöntöm olivaolajjal. Aki szereti, tegyen mellé fokhagymát, bazsalikomot, oregánót. Elrontani biztosan nem fogja









2015. augusztus 5., szerda

Baklava, ahogyan én szeretem

Sok évvel ezelőtt Pécsett dolgoztam. Főzni már akkor is szerettem, de még nem kezdtem el igazán beleásni magam a gasztronómia sokszínű világába. Pécs jó kezdet volt. Az akkor még igencsak kevéssé változatos szekszárdi választékhoz képest tobzódni lehetett a különböző kultúrák ételeiben, bár én akkor még nem voltan annyira vállalkozószellemű, mint most. És még a mai állapot is fokozható. Tehát Pécsett A, akinek dolgoztam azt ajánlotta, menjünk és együnk gyrost ebédre. Én kicsit gondolkodtam, majd egy bátortalan beleegyezéssel elindultam a fiúkkal ebédelni. A gyros kellemes meglepetés volt, nagyon ízlett. A javasolta, hogy ha már itt vagyunk, együnk desszertet is. Itt baklavát adtak. Ebben sem csalódtam. Sőt az egyik kedvenc ragacsos édességem lett. Köszönöm A, hogy megmutattad.




Hozzávalók:
  • 1 csomag réteslap
  • 300 g őrölt vagy darált dió
  • 100 g őrölt vagy darált mandula
  • 150 g olvasztott vaj
  • 350 ml cukorszirup
Elkészítése:
  1. Előmelegítem a sütőt 180 °C-ra
  2. Összekeverem a diót a mandulával
  3. Egy hőálló tálat kikenek olvasztott vajjal
  4. A réteslapokat kisimítom, és a legfelsőt megkenem a vajjal, majd beleigazítom a tálba
  5. Ugyanígy járok el a réteslapok felével
  6. A sütőtálban lévő lapokra egyenletesen ráterítem a mandulás diós keveréket.
  7. Most következik a réteslapok másik fele. Ezeket is egyenként megkenem vajjal, majd egymás tetejére rakom.
  8. Felszeletelem a süteményt. /ha már megsült, akkor nem lehet/
  9. Beteszem a sütőben 20-25 percre, míg a felső tésztarétegek aranybarnák lesznek.
  10. Amikor kisült ráöntöm a szobahőmérsékletű cukorszirupot /vagy a kihült süteményre a frissen készített forró szirupot öntöm/
  11. Ha kihűlt tálalom.









2015. augusztus 4., kedd

Őszibarack lekvár

Számomra az őszibarack egyértelműen a nagypapámhoz kapcsolódik. Ebben az évben tölti be a kilencvenedik évét, de a baracktermés mindig az Ő keze munkáját, odafigyelését, kitartását dicséri. Számomra mai napig rejtély a fák tavaszi metszése, melynek Nagyapó a mestere, bár állítása szerint soha nem tanulta. A gyümölcsök hatalmasak, lédúsak, az ízük pedig mindig a gyermekkoromat juttatja eszembe. Ma már az én gyermekeim, és D kislánya is jóízűen eszik a hatalmas, finom barackokat.
Szóval ebből a csodálatos barackól elég sok került egyszerre haza, és mint köztudott nem tartható el túl sokáig. Így délután anyával átcsoportosítottuk a készleteke. A legjobb állapotban lévő gyümölcsök maradtak friss fogyasztásra, a többi bele a lekvárba.




Hozzávalók:

  • 5-6 kg őszibarack
  • 5-6 db vaníliarúd
  • 500 g cukor
  • 1 citrom leve
  • gyümölcspektin
Elkészítése:
  1. A gyümölcsöt megpucolom, kimagozom, majd felteszem főni
  2. Ráfacsarom a citromlét, hozzáadom a hosszában felvágott vanília rudakat
  3. Amikor felforrt, és a gyümölcs kezd összeesni hozzáadom a cukrot a belekevert gyümölcspektinnel
  4. Újra felforralom
  5. Üvegekbe töltöm. Száraz dunszttal tartósítom









Millió puszi Nagyapó!