2015. szeptember 15., kedd

Szárított paradicsom

Nemrégiben felhívott a nagymamám, hogy a nem éppen verőfényes nyári idő ellenére is érik a paradicsom, amit kifejezetten nekem ültetett. Ez a ma már mindenki számára ismert szilva paradicsom. Szép mennyiség került a háztartásba. Először azt gondoltam, hogy paradicsomlét készítek belőle, de nem igazán volt kedvem a passzírozáshoz, és a főzögetéshez. Pedig az egész télen át gyűjtögetett paradicsomos üvegeket ki is mosogattattam az elektromos háztartási alkalmazottal. De még így sem tudtam rávenni magam a főzésre. Ellenben nem volt valami nagy meleg, így a sütőt bekapcsolhattam. Így a nagymamám nevelgette gyönyörű, napon érett, ízletes bogyók nem vesztek kárba. Mehettek a sütőbe. 
Néhány nappal később Á és G nálunk kóstolgatták a Sárosdi pince Réka roseját, és mivel G-nek már felajánlottam egy üvegnyi aszalványt, a többit derekasan kóstolgatták. A falatkák az egyszerűségükben voltak - a fiúk állítása szerint - páratlanok. Diós rozsos kenyér, tejföl, és a szárított paradicsom. Ha jól emlékszem Z kedvenc caprese vacsorájának pár falatnyi maradékával egészítették még ki a lakomát.




Hozzávalók (nagy tepsihez):

  • 45-50 db szilvaparadicsom
  • só
  • olivaolaj
Elkészítése:
  1. A paradicsomokat megmosom, szárítom, majd félbe vágom.
  2. A tepsit sütőpapírral kibélelem, és a paradicsomokat vágott felükkel felfelé szorosan egymás mellé a tepsibe teszem. Megszórom sóval.
  3. 75°C-on 4-5 órán át szárítom, amíg a paradicsomok a nedvességtartalmuk nagy részét el nem veszítették.
  4. Amikor kihűlt szorosan egy befőttes üvegbe rakom, majd felöntöm olivaolajjal. Aki szereti, tegyen mellé fokhagymát, bazsalikomot, oregánót. Elrontani biztosan nem fogja









2015. augusztus 5., szerda

Baklava, ahogyan én szeretem

Sok évvel ezelőtt Pécsett dolgoztam. Főzni már akkor is szerettem, de még nem kezdtem el igazán beleásni magam a gasztronómia sokszínű világába. Pécs jó kezdet volt. Az akkor még igencsak kevéssé változatos szekszárdi választékhoz képest tobzódni lehetett a különböző kultúrák ételeiben, bár én akkor még nem voltan annyira vállalkozószellemű, mint most. És még a mai állapot is fokozható. Tehát Pécsett A, akinek dolgoztam azt ajánlotta, menjünk és együnk gyrost ebédre. Én kicsit gondolkodtam, majd egy bátortalan beleegyezéssel elindultam a fiúkkal ebédelni. A gyros kellemes meglepetés volt, nagyon ízlett. A javasolta, hogy ha már itt vagyunk, együnk desszertet is. Itt baklavát adtak. Ebben sem csalódtam. Sőt az egyik kedvenc ragacsos édességem lett. Köszönöm A, hogy megmutattad.




Hozzávalók:
  • 1 csomag réteslap
  • 300 g őrölt vagy darált dió
  • 100 g őrölt vagy darált mandula
  • 150 g olvasztott vaj
  • 350 ml cukorszirup
Elkészítése:
  1. Előmelegítem a sütőt 180 °C-ra
  2. Összekeverem a diót a mandulával
  3. Egy hőálló tálat kikenek olvasztott vajjal
  4. A réteslapokat kisimítom, és a legfelsőt megkenem a vajjal, majd beleigazítom a tálba
  5. Ugyanígy járok el a réteslapok felével
  6. A sütőtálban lévő lapokra egyenletesen ráterítem a mandulás diós keveréket.
  7. Most következik a réteslapok másik fele. Ezeket is egyenként megkenem vajjal, majd egymás tetejére rakom.
  8. Felszeletelem a süteményt. /ha már megsült, akkor nem lehet/
  9. Beteszem a sütőben 20-25 percre, míg a felső tésztarétegek aranybarnák lesznek.
  10. Amikor kisült ráöntöm a szobahőmérsékletű cukorszirupot /vagy a kihült süteményre a frissen készített forró szirupot öntöm/
  11. Ha kihűlt tálalom.









2015. augusztus 4., kedd

Őszibarack lekvár

Számomra az őszibarack egyértelműen a nagypapámhoz kapcsolódik. Ebben az évben tölti be a kilencvenedik évét, de a baracktermés mindig az Ő keze munkáját, odafigyelését, kitartását dicséri. Számomra mai napig rejtély a fák tavaszi metszése, melynek Nagyapó a mestere, bár állítása szerint soha nem tanulta. A gyümölcsök hatalmasak, lédúsak, az ízük pedig mindig a gyermekkoromat juttatja eszembe. Ma már az én gyermekeim, és D kislánya is jóízűen eszik a hatalmas, finom barackokat.
Szóval ebből a csodálatos barackól elég sok került egyszerre haza, és mint köztudott nem tartható el túl sokáig. Így délután anyával átcsoportosítottuk a készleteke. A legjobb állapotban lévő gyümölcsök maradtak friss fogyasztásra, a többi bele a lekvárba.




Hozzávalók:

  • 5-6 kg őszibarack
  • 5-6 db vaníliarúd
  • 500 g cukor
  • 1 citrom leve
  • gyümölcspektin
Elkészítése:
  1. A gyümölcsöt megpucolom, kimagozom, majd felteszem főni
  2. Ráfacsarom a citromlét, hozzáadom a hosszában felvágott vanília rudakat
  3. Amikor felforrt, és a gyümölcs kezd összeesni hozzáadom a cukrot a belekevert gyümölcspektinnel
  4. Újra felforralom
  5. Üvegekbe töltöm. Száraz dunszttal tartósítom









Millió puszi Nagyapó!

2015. május 31., vasárnap

Csokoládé szuflé

Mit is írhatnék erről. Amikor először készítettem, a gyermekeim alig tudták abbahagyni. Felfalták, ami csak eléjük került belőle. Azóta nem nagyon változtattam a recepten. Általában az eredeti szerint készítem. Persze vannak kivételek. Az egyik kedvenc szomszédom, és most már talán azt is mondhatom, hogy barátnőm érzékeny a gluténra, ezért az ő kedvéért készítettem már lisztmentes változatban. Ekkor az ízvilága kicsit változott, de intenzívebb fűszerezéssel a rizs, vagy kukoricaliszt ízvilága is módosítható.
Most az ínyenc vacsora alkalmából a folyadékok egy részét borra cseréltem. Nem bántam meg. Az ízvilága még gazdagabb, tartalmasabb lett. Az összhangja a 2011 Fekete Cabernet sauvgnon válogatással pedig felejthetetlen. Legalább is számomra.




Hozzávalók:

  • 75 g olvasztott vaj
  • 180 g liszt
  • 2 tk sütőpor
  • 40 g barna cukor
  • 3 ek kakaópor
  • 175 ml tejszín
  • 2 tojás
Tetejére:

  • 3 ek kakaópor
  • 350 ml Fekete Cabernet Sauvignon válogatás 2011
  • 3-4 ek barna cukor /muscavado/
Elkészítése:
  1. Előmelegítem a sütőt 180 °C-ra
  2. A vajat és a cukrot kikeverem, hozzáadom a tojást és a tejet.
  3. A nedves hozzávalókhoz keverem a szárazakat.
  4. A masszát szuflé formákba öntöm
  5. A bort felforrósítom, kikeverem benne a kakaóport, és a cukrot.
  6. A kakaós folyadékot a massza tetejére öntöm
  7. 10-15 percig sütöm, míg a közepe megemelkedik, és kezd szilárdulni.




2015. május 27., szerda

Rose Kacsamell, snidlinges burgonya, vegyes gyümölcsös redukció

Most valahogy nincs indíttatáson történetet kanyarítani a recept mellé. Miért írjak?Ki olvassa el? Talán még a családom sem. Legalább is nem itt a blogon. A kacsamell elkészítését már itt leírtam.





Hozzávalók (2 személyre):
  • 5-6 darab burgonya
  • 50-60 g vaj
  • só
  • 1 marék aprított snidling

Elkészítése: 
  1. A burgonyát meghámozom, apróra vágom, és sós vízben puhára főzöm.
  2. Leöntöm róla a főzővizet, majd robotgépben, a vajat hozzáadva, krémesre keverem.
  3. Tálalás előtt hozzákeverem az apróra vágott snidlinget.
Gyümölcsös,  vösösboros öntet

Hozzávalók:
  • 250 g vegyes erdei gyümölcs (fagyasztott is jó)
  • 1 ek muscavado (lágy, sötétbarna nádcukor)
  • 10 ml Fekete Cabernet Franc válogatás 2011

Elkészítése:
  1. A gyümölcsöt összeforralom a borral és a cukorral. 
  2. Addig főzöm, míg az állaga szinte krémszerűen sűrű lesz.




Nem az a lényeg, hogy nagyon bonyolult legyen elkészíteni, hanem az, hogy finom legyen, amikor megeszed.

2015. május 19., kedd

Rákhabbal töltött fánkocskák

Hát kedves ismeretlen olvasók - hiszen soha, egyetlen megjegyzést sem tesz senki, így aztán a nagy magyar valóságba írom a bejegyzéseket - lassan folytatom a receptek leleplezését. 
A rákhab ötlete úgy kezdődött, hogy valami beugrott, arról, mit is olvastam a képviselőfánkok sokoldalú felhasználhatóságáról. Csak nem pontosan az jutott eszembe, amit olvastam, hanem a rák. Ez persze csak a megvalósítás előtt mintegy három héttel világosodott meg számomra. Ugyanis nem rákhabot, hanem lazackrémet olvastam. Így a töltelék megvalósítása teljes egészében rám várt.




Hozzávalók:
  • 250 g tisztított királyrák farok (bármilyen más rák is tökéletes)
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1-2 tk chili pehely
  • 1 dl Fekete Rose cuveé 2014
  • 250 g mascarpone
  • 1 dl tejszín
  • só
  • 10 g vaj
  • olivaolaj
Elkészítése:
  1. A rákokat a vaj és olaj keverékén elkezdem megpirítani
  2. Hozzáadom az összezúzott fokhagymát, és a chili pelyhet.
  3. 1-2 perc után felöntöm a borral, és lefedve pár percig párolom.
  4. Az elkészült rákokat pépesre aprítom.
  5. A tejszínt csipet sóval habbá verem.
  6. A mascarponét pár percig átdolgoztatom a robotgéppel, hogy tartása legyen.
  7. Hozzáadom a rákpépet, majd a végén a tejszínhabot.
  8. Ízlés szerint sózom, és képviselő fánkokba töltöm.
A fánkok tésztája itt található.










2015. május 8., péntek

Pácolt lazac

Már többször láttam, és olvastam is a lazac pácolásról, és nagyon szerettem volna kipróbálni; de kedves szülővárosomban a megfelelő méretű és frissességű hal beszerzése eléggé problémás, ezért ennek megvalósítását mindig elhalasztottam. Nemrég azonban valami csoda folytán ráébredtem, hogy az egyetlen testvérem a megfelelő helyen (Budapest) lakik a beszerzéshez, a szállítmányozás pedig E születése óta már nem is akkora probléma, hiszen a szüleink szinte ingajáratot folytatnak a két város között, láthatási okokból kifolyólag.
Szóval megrendeltem a halat, ami először valahogyan mégsem jutott el hozzám. D és G nem volt nagyon szomorú, mert sült lazacot készült vacsorára. A következő alkalom már sikeres lett. A pácolás megtörtént, a tesztelők serege pozitív visszajelzést adott.
Akkor dőlt el véglegesen, hogy a gourmet vacsorához egy meglepetés fogás is lesz. 
Itt kell elmondanom, ami az előző beszámolóból kimaradt: Nélküled, nem sikerült volna minden ilyen jól. Még most is ott állnék a konyhában, és a lazacos szendvicskéket fabrikálnám. Köszi D.




Hozzávalók:
  • 500 g friss lazac file
  • 200 g só
  • 1 ek cukor
  • őrölt bors
  • 1 citrom reszelt héja
  • a csokor medvehagyma (klasszikusan kaprot használnak, de és nem szeretem, és épp medvehagyma szezon volt)
Elkészítése:
  1. A lazacot megtisztítom, szárazra törlöm
  2. A többi hozzávalót összekeverem, fűszersót készítek
  3. Egy szűrő aljába bőségesen öntök a sóból, elterítem.
  4. Rárakom a lazacot, majd a tetejét beborítom a megmaradt sóval.
  5. Hűtőszekrényben 2-3 napig pácolom.
  6. A kifolyt levet leöntöm időnként alóla
  7. Amilyen vékonyan csak tudom, felszeletelem, magos pirítóson tejföllel, paradicsommal, kapribogyóval tálalom.