Mámorítóan édes bornap

Elég rég írtam utoljára. Mentségemre legyen mondva, eléggé elfoglalt voltam az utóbbi két hétben. Névnapot ünnepeltem, készültem a Fekete Borpince lassan hagyományossá váló sütiversenyének húsvéti fordulójára, és a héten H három éves lett. Szóval volt mit csinálnom. Most azonban a verseny a téma. Minden nevező két alkotással készülhetett a versenyre. Most először én is két kalácsot készítettem - ez volt az aktuális téma. Első alkalommal, még a Pince részéről is csak tapogatózás volt, lesz e érdeklődő a témára. Másodszorra Karácsonyi sütemények készültek, most pedig a Húsvét apropóján kalácsok és kuglófok témakörében lehetett tevékenykedni. Mivel keltet készítek a leggyakrabban, gondoltam kettőt is készíthetek. Bár a kelt frissen a legjobb, ezért komoly logisztikai problémát jelenthet egy délelőtt és egy fél délután alatt kétféle kalács elkészítése. Én ezért az édes verzióhoz olyan tésztát választottam, ami hagyományosan két-három napos korában a legfinomabb. Nem szárad ki, de igazán jól formázható. Fogtam egy panettone receptet, és húsvéti kaláccsá formáltam. A sós kalácsom pedig egy vajas, rozmaringos sós kalácstészta főtt sonkával és főtt tojással töltve. De ezekről kicsit később.

Hosszas készülődés után elindultunk Iván völgybe, kezemben a két sütivel, nehogy bajuk essen a dimbes-dombos úton, ami a pincéhez vezet. Gyönyörű, napsütéses tavaszi időjárás - tökéletes szombati nap. Mivel a már említett zsúfolt program miatt nem igazán készültem, fel a "versenytársakból", meglepetésként ért, hogy összesen négyen neveztünk, a korábban igencsak népszerű programra. Sebaj, vígasztaltak a többiek, így legalább mindenki nyer!

Gyorsan kipakoltunk, és megkezdődött a szeletelés. Majd a vágás, rakosgatás, igazítás, díszítés... Szerencsére a ténykedések megörökítésére nem kellett gondot fordítanunk, mert két jóképű fényképészünk is akadt, akik lelkesen kattogtatták az exponáló gombokat. Á néha még instruált is, mit hova tegyek, hogy neki tetszetős legyen a háttér is.

Lassan befutott minden versenyző, kóstolgattuk saját alkotásainkat, és leginkább a "Jajj ezt elrontottam!" volt hallható.

Amíg az utolsó zsűritag érkezésére vártunk, újra megkóstoltuk a 2013-as roset és ismét jónak találtuk.

Apró késéssel befutott a még hiányzó zsűritag Tóth Sándor is. Így teljes lett a trió: Huszti Edina, Fekete Mihály, Tóth Sándor. Elkezdődött a kóstolás, egyik versenyzőtársunk lelkes asszisztálásával a három ítész derekasan ízlelgetett.

Ezalatt a versenyzők a immár szokásosan bemutatkoztak, bemutatták alkotásaikat. Rövidebb-hosszabb idő alatt mindenkinek sikerült is elmondania, mi as adott ötletet a kalács elkészítéséhez. 

Amint a zsűri végigette az asztalt jöhettek a verseny vendégei is, akik kifejezetten a finom házi sütemények a kiváló borok és talán a csodálatos tavaszi idő miatt érkeztek Iván völgybe.

Mi beálltunk az asztal mögé, és osztottuk a finomságokat.

Végül a zsűri meghozta döntését. Első helyezett és közönségdíjas Szegedi Gabriella lett.

A második díjat Bechtel Helga Hekvanc kapta.

A harmadik hely  Váczi Enikőnek jutott.

Én a pince különdíját nyertem el. Így valóban mindenki nyert valamit. 

A receptek itt találhatóak.

A nap lassan lement, az idő rögtön hűvösebbre fordult, így lassan, az elfogyasztott boroktól megittasulva haza indultunk. Igazán kellemes délután volt. Köszönöm Fekete Borpince!