2014. május 29., csütörtök

Á névnapi falatkái

Kicsit megint összecsaptak a fejem fölött azok a bizonyos hullámok, így nem sok időm maradt újabb bejegyzések írására. Kedden azonban a szokásos reggeli telefon arról, hogy Á sikeresen leszállította a szaporulatot a megőrzőkbe, és a gyermekek jókedvűen mentek játszani, én pedig beérhettem időben az irodába, egy kicsit más fordulatot vett. A helyzetjelentés után Á megkérdezte, hogy holnapra tudnék-e némi finomságot gyártani 13-15 fő részére. Egy kicsit gondolkodóba estem, miért is szeretne az én egyetlenem hirtelen elemózsiát vinni a munkatársainak, de azért viszonylag gyorsan kapcsoltam: névnapja lesz. Hirtelen felindulásból igent mondtam. Nem igazán számoltam azzal, hogy egyéb betervezett elfoglaltságaim is vannak már egész héten a délutánokra, a bal kezem éppen nem a legjobban funkcionál, én pedig nem bírom ki, hogy bedagasszak egy dupla adag pogácsát és kész. 
Azért sikerült megoldani a feladatot, bár a vége már szerda reggelre maradt, mert semmi kedvem nem volt este tíz után még krémet készíteni, és muffint sütni.

Rozmaringos ropogós


Hozzávalók:
  • 500 g fehérliszt
  • 300 ml langyos víz
  • 2 tk só
  • 1 kk cukor
  • 2 ek olaj
  • 20 g élesztő
  • 1 marék rozmaringlevél összevágva
Elkészítése:
  1. A hozzávalókból ruganyos tésztát dagasztok
  2. Hagyom a duplájára kelni.
  3. Kinyújtom a tésztát 5-6 mm vastagságúra
  4. 10 cm hosszú és 6-8 mm széles csíkokat vágok
  5. Sütőpapírral bélelt tepsire, vagy sütőlapra teszem
  6. 175°C 10-12 perc.













2014. május 17., szombat

Új szülők desszertje

Megszületett Az első unokahúgom. Még kórházban vannak, de este van lehetőség az apukáknak bemenni fürdetésre. Ismerkednek egymással. Eddig semmit sem készítettem D-nek, mert egyfolytában rohantam valamiért. Ez most a fürdetéshez a szülői nasi. Gyönyörű a kiscsaj, köszönöm az első fürdetést.


Hozzávalók:
  • 2 db édes kifli összeszeletelve
  • 1 tojás
  • 10 ml tej
  • 60 g fehércsokoládé
  • 100 g eper
  • egy marék szeletelt mandula
Elkészítése:

  1. A kifliket egy kis méretű tűzálló tálba teszem
  2. A csokoládét összevágom és a kiflikre szórom, az eperrel is így teszek
  3. A tojást kikeverem a tejjel és a kiflikre öntöm, hogy lehetőleg mindenhova jusson
  4. Megszórom szeletelt mandulával
  5. 15 perc 180°C












A visszajelzés szerint finom lett.

2014. május 4., vasárnap

Anyák napjára!

Most nincs hosszas írogatás, mert sietnem kell, hogy a lányok még fel is öltözzenek rendesen, mielőtt indulunk.



Hozzávalók:
  • 750 g mascarpone
  • 200 ml tejszín
  • 3-4 ek barnacukor
  • 300 g kalács vagy keksz
  • 2 ek szamócalikőr
  • 200 g meggy
  • 300 g eper
Elkészítése:
  1. A kalácsot felszeletelem, és egy rétegben egy átlátszó tál aljára teszem
  2. A mascarponet a cukorral, tejszínnel és likőrrel alaposan kikeverem
  3. A kalácsra teszek egy réteg gyümölcsöt, majd egy réteg krémet.
  4. Megint kalács, gyümölcs, krém.
  5. A legszebb gyümölcsökkel díszítem.
  6. gyorsan fotózok, és megírom a bejegyzést.