2014. április 30., szerda

3. születésnap

Közeledett H 3. születésnapja, én pedig épp a GoodFood magazint tartottam a kezemben, és lapozgatta. H odajött, nem feltétlenül az aktuális szaksajtó áttanulmányozása volt a célja,de ha már arra járt, hát ő is szemrevételezte a felhozatalt. Ebben a számban szép számmal vannak torta receptek, és aki ismeri a magazint tudja, hogy minden recepthez tartozik kép is. H először a címlapon látta meg a tortát, ami pici cukorkából készített színes tojásokkal van díszítve. Kijelentette, hogy ilyen tortát kér. Fellapoztam az ominózus oldalt, mondtam, megoldható. Ennyire nem volt egyszerű a helyzet. A belső oldalak egyikén a gyermek meglátta az IGAZI szülinapi tortáját, ami színes gumicukorral van díszítve, és rózsaszín papír díszítést visel kívülről, és ellenállhatatlan. Szerencsém volt. Ez a torta még egyszerűbben és gyorsabban elkészíthető, mint a címlapon szereplő. Igaz, hogy iciri-piciri babszem alakú színes gumicukorkákat nem kaptam hozzá, de a klasszikus gumimaci sem okozott csalódást H-nak, a rózsaszín papír helyett pedig félbevágott eprek díszítették kívülről. Az utolsó morzsáig elfogyott.



Piskóta (24 cm-es tortaformához):
  • 225 g liszt
  • 150 g porcukor
  • 200 g olvasztott vaj
  • 4 tojás
  • 2 tk sütőpor
  • 1 ek tej
  1. Előmelegítem a sütőt 180°C-ra
  2. Az összes hozzávalót elektromos habverővel összekeverem
  3. Formába öntöm, és 45-50 percig sütöm.
Krém
  • 500 g mascarpone
  • 1 rúd vanília
  • 3 ek porcukor
  1. A mascarponet keverőtálas robotgépben magas fokozaton a vaníliával és a cukorral keményre verem. Nem mindegy milyen mascarponet használunk,mert előfordulhat, hogy figyelmetlenségből vajat készítünk.
Összeállítás:
  1. A piskótát félbe vágom, és a kapcsos tortaforma aljára teszem.
  2. A tortaformát belülről kirakom a félbevágott eprekkel
  3. Belekanalazom a krém 3/4 részét
  4. Rárakom a másik piskótát, és kicsit meg is nyomkodom, hogy az eprek közé is jusson a krémből.
  5. A krém maradékát a torta tetejére simítom.
  6. 1-2 óra alatt kidermed a hűtőben. A kapcsot levéve már tálalható is.









2014. április 29., kedd

Csokis süti

Vasárnap a kedves szomszédasszonyomnak és barátomnak volt a névnapja. Gondoltam kedveskedek neki némi süteménnyel, mivel én ebben vagyok gyakorlott. Törtem a fejem egy darabig, mert M gluténérzékeny, így akármilyen sütivel mégsem lehet előállni. A lisztmentes sütés pedig még nem igazán kiforrott az én konyhámban. Ekkor jutott eszembe, hogy Á nemrégiben hozott haza gluténmentes lisztet, amit még ki sem próbáltam igazán. Így végül egy régi német klasszikust vettem elő, amit még 17 évesen Markgröningenben tanultam. Ezen módosítottam most egy kicsit.



Hozzávalók:
  • 200 g vaj
  • 150 g cukor
  • 4 db tojás
  • 100 g kukorica keményítő
  • 150 g gluténmentes liszt
  • 2 ek kakaópor
  • 2 tk sütőpor
  • 4 ek rum
Elkészítése:
  1. A sütőt előmelegítem 175°C-ra
  2. A hozzávalókat alaposan összekeverem robotgépben
  3. Kivajazott sütőformába teszem.
  4. 75-90 percig sütöm.
Ha kihűlt, leöntöm csokoládéval.







2014. április 14., hétfő

Zabpelyhes keksz

Pénteken "osztálybulit" tartottunk. Voltunk egy páran, szépen fogyott a pálinka, kevésbé a bor és a víz, a hideg vacsorát is derekasan pusztítottuk, így nem sok hely maradt az édesebb finomságoknak. Ebből kifolyólag a bulira készített zabpelyhes keksz ma megjelent az irodában, mint elfogyasztandó finomság. Kóstolták néhányan, és felvetődött a recept kérdése is. Én lazán rávágtam, hogy fent van a blogon, majd elgondolkodtam, hogy tényleg fent van-e. Arra emlékszem, hogy fotókat készítettem már korábban, de vajon megírtam? Utána kellett néznem. És a gyanú beigazolódott: Még nem sikerült közhírré tenni. Az eredeti recept Stahl, de módosítanom kellett rajta, mert nekem kicsit túl édes, vajas, fehérlisztes volt. Gyerekeknek uzsonnára, vagy csak édes rágcsálnivalónak...


Hozzávalók:
  • 150 g apró szemű zabpehely
  • 300 g rozsliszt
  • 150 g barnacukor
  • 200 g olvasztott vaj
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 kk fahéj
  • 4 ek méz
  • 50 ml tej
Elkészítése
  1. Bekapcsolom a sütőt 175°C-ra
  2. A zabpelyhet beáztatom a tejbe és belekeverem a mézet.
  3. Felolvasztom a vajat.
  4. A hozzávalókat összegyúrom / eléggé ragacsos lesz.
  5. Diónyi gombócokat készítek, majd a sütőpapíros tepsi a gombócokat kézzel kicsit lenyomom
  6. 12-15 perc alatt aranybarnára sütöm.






2014. április 7., hétfő

Mámorítóan édes bornap

Elég rég írtam utoljára. Mentségemre legyen mondva, eléggé elfoglalt voltam az utóbbi két hétben. Névnapot ünnepeltem, készültem a Fekete Borpince lassan hagyományossá váló sütiversenyének húsvéti fordulójára, és a héten H három éves lett. Szóval volt mit csinálnom. Most azonban a verseny a téma. Minden nevező két alkotással készülhetett a versenyre. Most először én is két kalácsot készítettem - ez volt az aktuális téma. Első alkalommal, még a Pince részéről is csak tapogatózás volt, lesz e érdeklődő a témára. Másodszorra Karácsonyi sütemények készültek, most pedig a Húsvét apropóján kalácsok és kuglófok témakörében lehetett tevékenykedni. Mivel keltet készítek a leggyakrabban, gondoltam kettőt is készíthetek. Bár a kelt frissen a legjobb, ezért komoly logisztikai problémát jelenthet egy délelőtt és egy fél délután alatt kétféle kalács elkészítése. Én ezért az édes verzióhoz olyan tésztát választottam, ami hagyományosan két-három napos korában a legfinomabb. Nem szárad ki, de igazán jól formázható. Fogtam egy panettone receptet, és húsvéti kaláccsá formáltam. A sós kalácsom pedig egy vajas, rozmaringos sós kalácstészta főtt sonkával és főtt tojással töltve. De ezekről kicsit később.

Hosszas készülődés után elindultunk Iván völgybe, kezemben a két sütivel, nehogy bajuk essen a dimbes-dombos úton, ami a pincéhez vezet. Gyönyörű, napsütéses tavaszi időjárás - tökéletes szombati nap. Mivel a már említett zsúfolt program miatt nem igazán készültem, fel a "versenytársakból", meglepetésként ért, hogy összesen négyen neveztünk, a korábban igencsak népszerű programra. Sebaj, vígasztaltak a többiek, így legalább mindenki nyer!



Gyorsan kipakoltunk, és megkezdődött a szeletelés. Majd a vágás, rakosgatás, igazítás, díszítés... Szerencsére a ténykedések megörökítésére nem kellett gondot fordítanunk, mert két jóképű fényképészünk is akadt, akik lelkesen kattogtatták az exponáló gombokat. Á néha még instruált is, mit hova tegyek, hogy neki tetszetős legyen a háttér is.
Lassan befutott minden versenyző, kóstolgattuk saját alkotásainkat, és leginkább a "Jajj ezt elrontottam!" volt hallható.
Amíg az utolsó zsűritag érkezésére vártunk, újra megkóstoltuk a 2013-as roset és ismét jónak találtuk.



Apró késéssel befutott a még hiányzó zsűritag Tóth Sándor is. Így teljes lett a trió: Huszti Edina, Fekete Mihály, Tóth Sándor. Elkezdődött a kóstolás, egyik versenyzőtársunk lelkes asszisztálásával a három ítész derekasan ízlelgetett.
Ezalatt a versenyzők a immár szokásosan bemutatkoztak, bemutatták alkotásaikat. Rövidebb-hosszabb idő alatt mindenkinek sikerült is elmondania, mi as adott ötletet a kalács elkészítéséhez. 
Amint a zsűri végigette az asztalt jöhettek a verseny vendégei is, akik kifejezetten a finom házi sütemények a kiváló borok és talán a csodálatos tavaszi idő miatt érkeztek Iván völgybe.
Mi beálltunk az asztal mögé, és osztottuk a finomságokat.




Végül a zsűri meghozta döntését. Első helyezett és közönségdíjas Szegedi Gabriella lett.
A második díjat Bechtel Helga Hekvanc kapta.
A harmadik hely  Váczi Enikőnek jutott.
Én a pince különdíját nyertem el. Így valóban mindenki nyert valamit. 
A receptek itt találhatóak.
A nap lassan lement, az idő rögtön hűvösebbre fordult, így lassan, az elfogyasztott boroktól megittasulva haza indultunk. Igazán kellemes délután volt. Köszönöm Fekete Borpince!











2014. április 3., csütörtök

Rozsos diós kenyér

A családunk kedvenc kenyerévé vált a diós rozsos kenyér, melynek eredetiét itt Limaránál olvastam először. Akkor nagyon megtetszett. Először szóról szóra követtem a receptet, ami nem igazán szokásom, majd később magam is fejlesztettem rajta kicsit. 




Hozzávalók:
  • 350 g rozskovász
  • 350 g kenyérliszt
  • 2 ek burgonyapehely
  • 1 ek olaj
  • 1 ek barnacukor (muscavado)
  • 2 tk só
  • 250 g natur joghurt
  • 120 ml író /víz is jó/
  • egy marék pirított dió
Elkészítése:
  1. A kovászt és a folyékony hozzávalókat homogén masszává keverem
  2. A lisztet fokozatosan adagolom hozzá, míg jól gyúrható nem lesz a tészta.
  3. Hagyom duplájára kelni, közben a diót megpirítom, és apróra vágom
  4. A kinyújtott tésztára szóróm a diót, kenyeret formázok.
  5. A kenyeret hagyom kelni, a sütőt előmelegítem 185°C-ra.
  6. Addig sütöm, míg az alját megkopogtatva kongó hangot hallok.