2016. október 24., hétfő

Sütőtök leves

Komoly fizikai erőt igénylő feladat a sütőtök feldarabolása, ezért megfelelő férfias segítség nélkül én nem is szívesen kezdek hozzá ehhez az embert próbáló művelethez. Szerencsére Á vasárnap délelőtt elérhető, és még hajlandó is volt nekigyürkőzni. Így az egyébkén nem túlságosan hatalmas, de az én kvalitásaimon azért túlmutató tök legyőzetett. A levesre pedig -  az első információ birtokában nem is annyira diszkréten fanyalgó édesanyám végül eljött, és jóízűen meg is ebédelt belőle. Sajnos Z és H nem volt hajlandó az egy nyalásnyi mennyiségnél többet bevinni a szervezetbe. Apa kétszer is szedett, ezzel az aprónépre jutó mennyiséget is sikerült elfogyasztani. 







Hozzávalók:

  • 600 g sütőtök
  • 1 l húsleves (vagy 2 bio leveskocka)
  • 100 g szeletelt bacon
  • 50 g frissen pirított tökmag.
  • 200 ml tejszín
Elkészítése:
  1. A felszeletelt tököt 200 °C-os sütőben 30 perc alatt puhára sütöm
  2. Kikaparom a belsejét, pürésítem.
  3. Felöntöm húslevessel.
  4. Összeforralom. beleöntöm a tejszínt
  5. Pirított baconnel és tökmaggal melegen tálalom















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése