2017. január 23., hétfő

Karácsonyi sütik folytatás

Miután kezdetét vette a rendezvény mindenki bemutatta néhány szóval az általa készített finomságokat. Az én második sütimet (ami a versenyben a második helyezett lett) a karácsonyi tojáslikőr és a forralt bor ihlette. Alapnak a már több helyen is kipróbált és bevált profiterol szolgált. Remekül lehet hozzá énes vagy akár karakteresen sós tölteléket is alkalmazni. Most az édes került sorra. Könnyű fehérboros vaníliás krémet készítettem, amiben most nem volt nagyon karakteres a fehérbor ízvilága, inkább szépen, harmonikusan belesimult a vaníliás ízvilágba. (Jajj, de szépen sikerült önbizalommal teli mondatocska lett!)



Végigkóstoltuk a sütiket. Z és H már nagyon profin csinálták. Hiába, sokadszor vesznek részt ilyen eseményen, és mindig remekül szórakoznak. Minden finomságból kértek a tányérjukra egy-egy falatnyit, és alaposan megízlelték. Végül ők is részt vehettek a szavazáson. Z már egyedül írta fel a számára legfinomabb sütemények sorszámát, H-nak még Á segített. 
Az eredményhirdetés után lementünk a pincébe megkóstolni még néhány bort, Tibor szokása szerint kihívás elé állította a borkedvelő társaságot: Ki kellett találni, hogy a címke nélküli üvegből töltött bor, vajon milyen fajta lehet. Sajnos most sem sikerült bebizonyítanunk, hogy valódi borszakértők vagyunk. Viszont remekül szórakoztunk azon, hogy próbálkoztunk, találgattunk, mégsem sikerült a megfelelő fajta nevét eltalálni. 
Most is remek délutánt töltöttünk a Fekete Borpincében, finom borokat és hozzájuk készült remek süteményeket kóstolva.

Hozzávalók (fehérboros krém):
  • 3 tojás sárgája
  • 150 ml fehérbor
  • 150 ml víz
  • 2-3 ek cukor
  • 1 ek liszt
  • 2 ek mascarpone
  • 1 rúd vanília
Elkészítése:
  1. A tojássárgáját kikeverem a cukorral és a liszttel
  2. Hozzáadom a vizet és a bort, belekaparom a vanília magjait, majd a rudat és a keverékbe dobom.
  3. Forrásig melegítem a keveréket.
  4. Hagyom kihűlni, majd robotgéppel habosra keverem és hozzáadom a mascarponét.
  5. 3-4 órára hűtőbe teszem.
  6. Habzsákból adagolom a félbevágott profiterolok közepébe.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése